A zeolit ​​kristályszerkezete

A zeolit ​​kristályszerkezete három komponensre osztható: (1) alumínium-szilikát váz, (2) a vázban kicserélhető M kationokat tartalmazó pórusok és üregek, (3) vízmolekulák a potenciális fázisban, azaz zeolitvíz.
A zeolit ​​szerkezete némileg eltér a kvarc és a földpát vázától. A kvarc és a földpát vázszerkezete viszonylag szoros, fajsúlya 2,6-2,7, míg a zeolit ​​vázszerkezete viszonylag ritka, fajsúlya 2,0-2,2. A dehidratált üreg akár 47%-os is lehet, például chabazit, vagy akár 50%, például szintetikus zeolit.
A földpát szerkezetben a fémkationok az O-ionokból álló kristályváz réseibe záródnak. Hacsak a kristály nem pusztul el, nehéz ezeknek a fémkationoknak szabadon mozogni. A Na vagy K Ca-val való helyettesítését a Si és Al helyettesítésével egyidejűleg kell végrehajtani, azaz páros pótlást, ami elkerülhetetlenül a Si/AI arány változását okozza.
A földpátszerű szerkezetben a fémkationok viszonylag nyitott, egymáshoz kapcsolódó résekben helyezkednek el, fajsúlyuk 2,14–2,45. A kationok a szerkezeti utakon keresztül kicserélhetők egymással anélkül, hogy a kristályvázat károsítanák. A szodalitot és a hidronefelint egykor a zeolitcsoport ásványainak tekintették.
A zeolit ​​szerkezetben a fémkationok a kristályszerkezet nagyobb, egymással összefüggő pórusai vagy üregei között helyezkednek el. Ezért a kationok szabadon cserélődhetnek a pórusokon keresztül anélkül, hogy befolyásolnák a kristályvázat. A 2(Na,K)(Ca2+) kicserélődés könnyen előfordulhat a zeolitokban, de nem a földpátokban. Ez a csereforma, valószínűleg az ioncsere szélsőséges formája, a zeolitokra és hasonló ásványokra korlátozódik.
A zeolit ​​vízmolekulák, a vázionok és a kicserélhető fémkationok közötti kapcsolatok általában lazák és gyengék. Ezek a vízmolekulák szabadabban mozoghatnak be és ki a pórusokból, mint a kationok. Hő hatására szabadon leválasztható és rögzíthető anélkül, hogy vázszerkezetét befolyásolná.